Sokan azt hiszik egyszerű a szegény kollégisták élete. Pedig ez nem így van.

"Ti már tapasztaltatok olyat, hogy épp próbáljátok megvetni az ágyat, és az rátoktámad?"

Épp ma hangzott el ez a mondat drága Klajciim szájából. Igen, vele ilyenek történnek szerény kollégista élete alatt. De ezért szeretjük. Amikor épp nem étolajjal kenegeti a nyikorgó ajtókat, akkor bizony megtámadja az ágy. Az a galád ágy ami, nemrég beszippantotta a megevésre szánt virslijét, tányérostól. Próbálta áthúzni az ágyneműjét a drága, de amikor fel akarta nyitni az ágyat, az kicsúszott a rugó feletti sínből és rádtámadt drága barátnőmre. Ő, nagyot sikoltva ugrott hátra, majd elfogta a kétségbeesés, hogy mégis mi lesz most?

Beával elkezdtük számba venni a lehetőségeket, hogy mi történt volna, ha mi nem vagyunk itt, és ezzel a problémával neki egyedül kellett volna megküzdenie.

1. Jónéhány próbálkozás után fél óráig kétségbeesetten szemezett volna a gonosztevővel, majd holnap arra jöttünk volna vissza, hogy Klajci ágyát atomtámadás érte ő pedig szégyenében magyarázat nélkül távozott.
2. Miután feladta a harcot bebújt volna valamelyikünk ágyába és mikor hazaérünk, nagy boci szemekkel bizonygatta volna, hogy nem, nem ő volt a hibás, hanem az ágy, ami aljas módonrátámadt.

3. Esetlegesen felhívta volna a barátját, hogy segítsen neki, bár én az ő képességeiben sem bízok.

Végül közös erővel sikerült megoldanunk ezt a problémát, és lassan Klajci is kibékül kicsiny fekhelyével. Persze ez a happy end még nem azt jelenti, hogy ezután problémamentesen élünk majd, van ok az aggodalomra. Nem az ágyra céloztam.